Még elfuthatok
x
x
Vissza, vissza, visszahív
a lényed, ez az örök híd
az élet és én közöttem.
Nem kell más, nem kell nekem,
több ez, mint egy szerelem:
a jövőd vagyok dalba szőtten.
Kicsi vagyok, gyámoltalan,
engem nem takar a paplan:
hajolj fölém, védj meg kérlek!
Tenyeremből kifolynak az évek,
és nem látok mást, csak téged:
ne kívánd azt, hogy felnőjek!
Ma még szent vagy, Isten anyja,
Boldogasszony, Szűz Mária:
a szád a mindenség kapuja.
Tagadd meg, és nem leszel
soha, soha boldog:
tagadd meg, s én elfutok.
Képek
A nyugalom megzavarására alkalmas képek rejtőznek az avatárok alatt. Ezek a vers hangulatához igazodó, fülledten erotikus, helyenként pornográf és többnyire érdekes fotók vagy fotómontázsok. A weblap gondolatával egy időben születtek.
Csak akkor kattints a képre, ha már elmúltál 18 éves és nem riaszt az esetlegesen bizarr látvány!
Visszatekintés
Pár szó a vers keletkezéséről
A kisebbik unokám Dávid, valóban kicsi. Már elmúlt 4 éves, de elég aprócska a szentem. Az óvodában szép szál derék kislányokkal barátkozik: kézen fogva jár Szederkével, gyakran puszilgatják egymást. Fehér Szederke nem csak magas, de rendkívül szép arcú és máris anyáskodó, aranyos kisgyermek. Legutóbb vétlenül kihallgattam egy beszélgetést. Bálint, a nagyobbik fiú magyarázta az öccsének, hogy ő már nem sokára iskolába megy és nem lesz ott, hogy megvédje, ha bajba kerül. Nem baj - mondta magabiztosan Dávid - majd Szederke megvéd.
Ez most a paplanról jutott eszembe, arról a szívtelen galád ágyneműről, amelyik nem takart, nem védett engem. Isteni szerencse, hogy Mária néha a közelemben volt. Egyébként az élet egyik nagyon nagy rejtélye, hogy miért nem mutattam meg a verseimet soha senkinek. Így nem tudhatták, hogy mit kellene, és főleg mit nem kellene tenniük: szerelmeimnek, barátaimnak és ellenségeimnek.